114-en lennének polgármesterek Budapesten, de kik ők?
Budapesten 114 polgármesterjelölt indul a júniusi önkormányzati választáson, ám csak 23-an örülhetnek a választás éjszakáján. Nézzük, kik indulnak a pozícióért a kerületekben!
Oroján Sándor frakcióvezető közölte, ez egy reménytelen helyzetben lévő polgármester kétségbeesett kísérlete arra, hogy elhallgattassa a vele szemben kritikus véleményeket és képviselőket.
Kitiltotta a kormánypártok frakcióját a városházáról Eger polgármestere – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a helyi Fidesz-KDNP-frakció vezetője.
Oroján Sándor azt mondta: Mirkóczki Ádám (Egységben a Városért Egyesület) polgármester hétfőn jelezte az egri Fidesz-KDNP-frakciónak, hogy a jövőben nem biztosít nekik helyiséget a városházán sajtótájékoztató tartásához. A frakcióvezető szerint az eset egy „reménytelen helyzetben lévő polgármester kétségbeesett kísérlete arra, hogy elhallgattassa a vele szemben kritikus véleményeket és képviselőket”. A rendszerváltás óta még soha, egyetlen településen sem fordult elő hasonló – mondta.
Egyúttal jelezte: először a nyilvánossághoz fordulnak a történtek miatt, ha pedig ez nem vezet eredményre, élni fognak a jogorvoslat minden lehetőségével.
(MTI)