A lakástörvényt kritizáló Magyar György védte volna a budavári lakosok érdekeit?

2021. július 12. 12:00

Az előző választáson az MSZP-Párbeszéd színeiben induló ügyvéd sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, hogy a lakók megbízásából „egyeztetett” volna a párbeszédes polgármesterrel, de a lakástörvényt alkotmányellenesnek tartja.

2021. július 12. 12:00
null
Pálfy Dániel Ábel

Információink szerint a lakásukat megvásárolni kívánó budavári lakosok korábban szóbeli megállapodást kötöttek Magyar Györggyel, hogy ügyvédként képviseli az érdekeiket, és a megegyezés érdekében egyeztet az I. kerületi önkormányzattal. Azzal a Magyar Györggyel, aki egyébként a médiában többször is nyilvánosan kritizálta az érintett lakások tulajdonosainak kedvező lakástörvényt. 

Lapunk birtokába került egy levél, amelyet a Budai Várban örökbérleti joggal rendelkező lakosok érdekközössége egyik belső fórumára küldött egy tag. Ebben azt írja, nem szeretnék, ha politikai kérdéssé válna a Várnegyedben található lakásaik ügye, ezért beszélt Magyar Györggyel, aki megígérte, hogy annak ellenére, hogy elkötelezett a baloldal mellett, „politikamentesen végig tudja vinni az ügyet, megegyezés, érdekegyeztetés formájában anélkül, hogy harcot indítanánk a jelenlegi önkormányzat ellen”.

Magyar György „baloldali elkötelezettsége” egyébként a gyakorlatban úgy néz ki, hogy az MSZP-Párbeszéd képviselőjelöltjeként indult a 2018-as választáson,

és ő az ellenzéki előválasztásokat szervező civil választási bizottság elnöke. 

Magyar György Karácsony Gergellyel és Gyurcsány Ferenccel (kép: MTI/Balogh Zoltán)

Kampányígéretnek jó volt, de megválasztása után cserben hagyta a vári lakosokat a baloldali polgármester

A polgármester, aki ellen „nem indítanának harcot”, véletlenül éppen az MSZP-szövetséges Párbeszéd politikusa, V. Naszályi Márta, aki nagyban hozzájárult, hogy a budavári bérlők kétségbeesésükben közösen kezdtek megoldást keresni a problémájukra. A polgármester ugyanis épp azzal nyert választást, hogy a kampányban megígérte, lehetővé fogják tenni, hogy az örökbérleti joggal rendelkező lakosok megvásárolják az általuk birtokolt ingatlanokat.

A Budai várban található önkormányzati lakásokat sokszor évtizedek óta bérlő lakók ügye máig rendezetlen. A rendszerváltoztatást követően ugyanis ezeket a „tanácsi” lakásokat nem engedték privatizálni, így az önkormányzati tulajdonba kerültek. Az itt élők közül sokan az Épített Világörökség részét képező Budai vár speciális helyzete miatt vagy családjuk korábban államosított itteni lakását, vagy az arra cserélt másik ingatlant kényszerül bérelni. De vannak olyanok is, akik több tízmilliós ingatlanok tulajdonjogát adták az itteni bérleti jogért. 

A párbeszédes polgármester ígéretéből végül nem lett semmi, sőt, kiderült, hogy V. Naszályi évek óta ígérgetett lakásrendeletében még a bérleti díjakat is megemelné.

A csalódott lakosok több csoportot is létrehoztak, és összefogva próbálták megoldani a kérdést. Megkeresték például Böröcz Lászlót, a Fidesz országgyűlési képviselőjét, frakcióvezető-helyettesét, és részben ennek hatására született meg a lakástörvény módosítását célzó javaslat, amelyet végül június 15-én elfogadott az Országgyűlés. A törvényt azonban a köztársasági elnök alkotmányossági aggályok miatt nem írta alá, hanem elküldte az Alkotmánybírósághoz.

V. Naszályi Márta, a Párbeszéd politikusa, az I. kerület polgármestere

15 óráért 600 ezer forint?

De mint a hozzánk eljutott levélből kiderült, a budavári lakosok csoportjának egyik tagja korábban Magyar Györggyel is egyeztetett. Az írás szerint mivel még nincs egyesületük, a csoportjuk képviseletére meghatalmazott három tag megbízná Magyar ügyvédi irodáját, hogy elemezze a helyzetüket és meghatározza a jogi lépéseket. 

A levél szerint ennek a 15 munkaórát igénybe vevő tevékenységnek a munkadíja nagyjából 600 000 forint lenne, ami Magyar György szóbeli tájékoztatása alapján később beszámítható az ügyintézés díjába. A levélíró zárójelben megjegyzi,

Az érintett budavári lakost többször is kerestük telefonon, de eddig nem sikerült elérnünk. Amennyiben reagál megkeresésünkre, frissítjük cikkünket!

Magyar Györgyöt viszont sikerült elérnünk, ám ő kérdésünkre közölte, az ügyvédi titoktartás kötelezettsége miatt nem beszélhet az ügyfeleiről. Így tehát nem erősítette meg, de nem is cáfolta az említett megbízás és ajánlat valódiságát.

Az ügyvéd emellett elmondta, hogy alkotmányellenesnek tartja az új lakástörvényt. Úgy fogalmazott, „nagyon egyet tudok érni Áder János köztársasági elnök felvetéseivel, több probléma is van a törvénnyel”. Magyar György szerint a jogszabály nagyon durván sérti az önkormányzatok tulajdonjoggal való rendelkezéshez fűződő jogát, és a műemlékvédelmi pozíciót. Ezt a speciális szaktudást igénylő tevékenységet magánkézbe adni hiba! – emelte ki.

Emellett úgy gondolja, a vári lakások ügyét nem lehet generálisan kezelni, ugyanis minden egyes lakás helyzete egyedi, ezeket egyenként, külön-külön kell kivizsgálni és rendezni. Az ügyvédi titoktartás miatt arra valószínűleg nem kapunk választ, hogy ez esetben miért képviselte volna együttesen egy egész csoport érdekeit az önkormányzattal szemben.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lugyu
2021. július 12. 20:31
A vörösiszapnál is ugrott, hogy majd ő segít! Persze, a haverjai ellen! Mocsok egy ember ez, a legalja!
kbs_real
2021. július 12. 19:08
A legtalálóbban az jellemzi ezt a jóembert, hogy lefoglalta a "magyarügyved.hu" domaint. És szigorúan véve még csak nem is lehet kifogást emelni ezzel szemben.
kbs_real
2021. július 12. 19:06
1. 20 ezer forintos óradíj nem kirívóan magas. (Ilyen "sztárügyvédnek" egyenesen aprópénz.) 2. Ennek a munkának az időigény messze nem 15 óra. Öt alatt kényelmesen el lehet végezni. (3. Lehúzza ez a saját ügyfeleit is. Ami a legalja.)
djcs
2021. július 12. 18:49
https://nehatralj.blog.hu/2021/07/12/miert_beszelnek_melle_a_liberalis_jogaszok
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!