Bödőcs Tibor avatta fel „Árpádházi Horthy Géza” emléktábláját az Anker-közben

2021. július 02. 21:35

Bödőcs Tibor „kormányzati avatóbeszédet” tartott Hofi Géza egykori lakóhelye előtt, a humorista születésének 85. évfordulóján.

2021. július 02. 21:35
null

„Szeretnénk, ha minden humorista minden fellépése élet-halál kérdés lenne a jövőben” – mondta a képzelt kormányzati avatóbeszédben Bödőcs Tibor, aki szerint „mindenki addig röhögjön, ameddig a takarója ér.” Bödőcs Szerint Hofi Géza volt „a magyar humor aranycsapta és aradi vértanúi és a legfelső kategória jéghegyének a csúcsa.”

Hofi Géza 1936 július 2-án született és érettségije után öt éven át dolgozott gyári munkásként Kispesten, míg a tehetségére felfigyelő Szendrő József színigazgató 1960. szeptember 1-jével a debreceni Csokonai Színházhoz nem szerződtette. Debrecenben önálló előadóestjei akkora viszhangot kaptak, hogy 3 év után Budapestre költözhetett. Innentől jóformán hazánk első, hivatásos humoristája lett, 1970-ben kapott Jászai Mari díjat munkájáért. Élete végéig a színpadon volt, népszerűsége sosem tört meg. 2002. április 7-én volt utolsó fellépése a Madách Kamara Színházban, három nappal később, április 10-én hajnalban érte a halál álmában.

Fotó: MTI Fotó: Sándor Katalin

Összesen 272 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KinderMike
2021. július 06. 10:28
Mi ez? Humor? Hofi forog a sírjában. Amúgy meg a "szakmátok csúcsa" a szocialista érában jól átvágta az embereket - minden előadás (ő általa bevallottan) a párt által engedélyezett szöveggel ment. De sokakat persze ez nem érdekel
syphax
2021. július 05. 10:45
Hofman Geyza terézvárosi zsidaj csermanek-lupták janibá főfő udvaribolondja vót'--Isten nyugosztalja!
Mandolini
2021. július 05. 08:33
Bödőcs az egyik kedvencem volt. Friss szelet hozott be a dohosodó magyar humorba. Azután elkezdett erőltetetté válni. Mindenáron deklarálni akarja, hogy mennyire utálja Orbánt és nem érzi, hogy a gyűlölet nem jó humor forrás. Izzadtságszagú lett az előadás, nincs már meg a megszokott lendület, csak a fogakat vicsorgató Bödőcs maradt, poénok nélkül. A humorban a legfontosabb a könnyedség, a játékosság, az elegancia. A legkeményebb bírálatokat is a szövegben elrejtve, kétértelműen a humoristák tették és az emberek értették a finom célzásokat. Bödőcs nagy fájdalmamra Sass József útjára lépett, pedig Ő is az egyik kedvencem volt a 70-80-as évekből és lám később beleveszett a poéntalan, mindenért a jobboldalt kárhoztató viccelődésbe. Kár Bödőcsért!
szerafim
2021. július 04. 21:01
Hofi legalább vicces volt. Kár, ezért a Bödőcsért. Erőltetett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!