Varju László tagadja, hogy a kínai vakcina ellen nyújtottak volna be javaslatot

2021. május 12. 18:23

Dokumentum cáfolja a DK-s Varju László állítását, miszerint nem nyújtottak be a kínai vakcina betiltását követelő javaslatot az Országgyűlés elé.

2021. május 12. 18:23
null

A HírTV stábja emlékeztette szerdán a politikust, hogy a pártja, a Demokratikus Koalíció korábban nem támogatta a Sinopharm-vakcina használatát, sőt egy javaslatot is benyújtott a betiltása érdekében. Erre Varju azt mondta a riportereknek: ez tévedés.

Az ominózus határozati javaslat azonban a parlament honlapján még mindig fent van.

A javaslatot januárban nyújtotta be az ellenzék és mind az 5 párt képviselője ellátta névjegyével: a DK-T Vadai Ágnes képviseli, a Párbeszédtől Szabó Tímea, az LMP-s Schmuck Erzsébet, a szocialista Tóth Bertalan és a jobbikos Szilágyi György írták alá a javaslatot. 

A javaslat az EMA által nem engedélyezett vakcinák betiltását szorgalmazta

– áll a javaslatban.

Varju László ezzel szemben azt állítja, hogy „a baloldal nem oltásellenes és szerinte nem ők, hanem a kormány bizonytalanítja el az embereket”. A Hír TV arra vonatkozó kérdésére nem volt hajlandó válaszolni, hogy a WHO ajánlása után biztonságosnak tartja-e és ajánlaná-e a kínai vakcinát a bizonytalanoknak. Az oltóanyagot múlt héten engedélyezte az Egészségügyi Világszervezet, biztonságosnak és hatékonynak nevezve a Sinopharm készítményét.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2021. május 13. 20:17
"ha a gyógyszert legalább egymillió személynél már alkalmazták. Ezen feltétel teljesülését a külpolitikáért felelős miniszter állapítja meg." Ez a lényeg,defektes,Szíjjártó engedélyezte.
jánosbácsi
2021. május 13. 09:01
Továbbra is folyik az emberek átverése. A WHO további vizsgálatokat kér ebben az ügyben A lényeg? A keleti vakcinákat nem fogadják el addig az unióban ameddig nincs engedélyezve az Európai Gyógyszer Ügynökség álltal.
Lolka-Bolka
2021. május 13. 08:10
Varnyu egy horeny kemmunista buzy ... primitiv kopni kell tole
kispufi
2021. május 12. 20:22
Ahogy mondottam volt a nadrágja színét is eltagadó Ferinél, ugyanúgy itt is: "Dehogy az. Klára se járt sehol maszk nélkül. Azt is másfél méternél messzebb. Nem is halt meg utána sehány párttársuk. Nem is utasították vissza a vakcinát. Semelyiket. Sose voltak oltás- és vakcina- és semmilyenellenesek se. Csak a szenvedélyes igazság, csakiscsak."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!