Két Anschluss között: új kötet a nyugat-magyarországi felkelésről

2021. január 20. 09:44

Az 1921-es nyugat-magyarországi felkelést azért is szervezte komoly erőfeszítésekkel a magyar kormány a félhivatalos szervein keresztül, mert pontosan tudták, hogy Sopron elvesztése reális opció volt. Összegző történelmi kötet jelent meg az évszázaddal ezelőtti nyugat-magyarországi eseményekről.

2021. január 20. 09:44
null
Veszprémy László Bernát
Veszprémy László Bernát

Hiánypótló összegző munka jelent meg Nyugat-Magyarország történetéről Tóth Imre soproni múzeumigazgató és történész tollából a kissé homályos Két Anschluss között. Nyugat-Magyarország és Burgenland Wilsontól Hitlerig címmel.

A cím talán a Nyugat-Magyarország bekebelezésére tett többszöri osztrák kísérletekre utal, melyekkel kapcsolatban máig sok tévképzet kering. Nemrég például a köztévé egyik adásában hangzott el, hogy az osztrákok eleve oda akarták adni Sopront Magyarországnak 1921-ben, s így a nyugat-magyarországi felkelés értelmetlen volt. A szerző fontos tisztázó sorokban emeli ki, hogy ez csak „porhintés” volt, és hogy „kétséges” volt az osztrákok „szavatartósága”.

Az itt bemutatottak és más források alapján nem lehet vitás, hogy a nyugat-magyarországi felkelést azért is szervezte komoly erőfeszítésekkel a magyar kormány a félhivatalos szervein keresztül, mert

pontosan tudták, hogy Sopron elvesztése reális opció volt.

Itt a továbbiakban is főleg a kötet 1921-es eseményekkel kapcsolatos részeivel foglalkozunk, noha a könyv a nagynémet eszmékkel és a monarchia összeomlásával nyit, s a rendszerváltással zárul. A kötetben hangsúlyosan megjelennek a diplomáciai források, például külföldi követek jelentései, ami érthető, hiszen a szerző korábban például Kánya Kálmán külügyminiszterről írt.

Különösek értékesek a német külügyi iratok, melyeket elsősorban Hitler hatalomra jutásától fogva szokott idézni a szakirodalom, a húszas évek anyaga inkább feledésbe merül. Bár az összeomlással kapcsolatos német jelentések kiadásra kerültek, a téma kapcsán pont olyan dokumentumokhoz nyúlt a szerző, melyek – ellentétben például a vonatkozó francia iratoktól, melyeket magyarul is több kötetben kiadtak – kevessé ismertek.

A közelgő centenárium kapcsán nagyon is lényeges, hogy mit ír a szerző a nyugat-magyarországi felkelésről. A téma ellentmondásos forrásaira, a később egymással vitatkozó felkelővezérek szavaira is utalhat, mikor arról ír, hogy a felkelők „tisztázatlan összetételűek” voltak például az első ágfalvai ütközetnél. A szerző kérdőjelet tesz a „spontán (?) felkelés” szavak közé, érzékeltetve, hogy a felkelés helyi társadalomba ágyazottsága, támogatottsága, spontaneitása vita tárgya. A szerző kommentár nélkül alkalmazza viszont a Rongyos Gárda kifejezést, melyről egyébként még a felkelés irányába táplált rosszindulattal nem vádolható Domonkos László is megállapította Héjjas-könyvében, hogy a felkeléstől független konstrukció. (Szerinte korábbi, szerintem, primer forrásokra alapozva, későbbi konstrukció).

Különösen izgalmas, hogy Tóth

utal a felkelés során a helyieket ért „erőszakos provokációkra”,

ezeket azonban tapintatosan nem fejti ki. Ez érdekfeszítő, hiszen bár a szerző óvatossága érthető, más történészek is elsiklottak ezen atrocitások felett, például hiába keresné őket Bodó Béla kanadai történész friss, angol nyelvű monográfiájában, melynek vállalt célja a fehérterror teljeskörű feldolgozása, tárgyévünket is beleértve.

Hasonlóan kevéssé feltártak a helyi magyarokat ért atrocitások is, a korabeli lapokban például komoly visszhangot keltett Scholtz Ödön ágfalvi evangélikus esperes, nemzetgyűlési képviselő (!) osztrák csendőrök általi internálása. A képviselő neve azonban csak egyszer fordul elő a könyvben, más kérdés kapcsán. A kötet részletesen ír a soproni népszavazásról is, változatos röplap-anyagot mutatva be képmellékletében, olyan röplapokat és plakátokat is az olvasó elé tárva, melyek korábban nem voltak elérhetők a szakirodalomban vagy az interneten.

A könyv stílusa olvasmányos, a szerző gazdag jegyzetapparátussal támasztja alá állításait, idézett levéltárai között helyi források, de még brit iratok is felbukkannak. (Megjegyzendő, hogy a téma brit iratai is kiaknázatlanok, a londoni források egyébként használó Karsai Elek például a Számjeltávirat valamennyi magyar királyi követségnek című könyvében egy-két oldalon kívül nem is foglalkozik a nyugat-magyarországi kérdéssel, talán nem is ismerte ezeket az dokumentumokat).

Akit érdekel a nyugat-magyarországi kérdés, annak Fogarassy László tanulmányai és Botlik József több könyve mellett ez a munka is elengedhetetlen olvasmány lesz. A témának összefoglaló feldolgozása mellett új kutatási eredményeket is az olvasó elé tár, mindazonáltal a szerző mégis azzal a szájízzel rakhatja le a munkát, hogy az események százéves évfordulójához közeledve több a megválaszolatlan kérdés, mint a feltárt és igazolható tény.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mustarharmas
2021. január 20. 15:12
100 évet késett. Végre ez is itt van....
forsteandretredjemann
2021. január 20. 13:34
Érdekes vakfolt ez a magyar történtírásban. Az azóta eltelt idők egyik ideológiai koncepciójába sem illett bele. Inkább nem feszegették. A Lehár és Sigray vezetésével működő royalista tisztek a szocialista rendszerben darutollas fehérterroristák lettek volna - már ha említették őket elvétve. De mégiscsak ők tudtak egyedül sikerrel fellépni az internacionalista agymosás ellenére töretlenül népszerűtlen békediktátum ellen. Sőt ők léptek fel fegyverrel egyedül Horthy ellen is. Horthy kormányzása alatt akár honvédő hősök is lehettek volna de Héjjas kivételével ők voltak a királypárti puccsisták. Szálasi alatt is csak Prónay érkezett nyugdíjból Budapestet védeni de Héjjas érintőleges kivételével semmiféle politikai vagy mozgalmi részvételük nem volt. 89 óta sem tud vagy akar velük mit kezdeni a történetírás. Paradox módon a román és az osztrák történelemben hagytak maradandóbb nyomot. A románok esetében Héjjas valamiféle kegyetlen magyar Rambo aki pár emberrel gátolja az ősi dákromán földek visszavételére igyekvő haderőt. Az osztrákoknál Anton Freiherr von Lehar aki sikeresen leveri az osztrák patkányforradalmat ezzel meggátolva a magyarokat és németeket letaglózó végzet ottani változatát. Aztán öregúrként operettszerző testvére hagyatékát kezeli. A 60-as évekig még utca is viselte a nevét. Javítás: A Lehárgasse nem csak a 60-as évekig létezett, a mai napig megvan. Az egykori hadapródiskola utcácskája ahová egykor Lehár járt.
Akitlosz
2021. január 20. 12:22
Reális opció volt az is, hogy Magyarország megvédi saját magát az osztrák rendőröktől és nem veszít semennyi területet sem a világháborút kirobbantó vesztes Ausztriával szemben. Az entente ugyan nem harcolt volna Ausztriáért. Az a terület 900-tól tartozott Magyarországhoz.
Templomos
2021. január 20. 11:16
mi köze hitlernek az 1921-es eseményekhez, Sopron visszavételéhez? mi értelme hitlert mindenbe belekeverni? a holokausztról miért nem írnak benne? a téma igazán megérdemelné, nincsen még kellően kitárgyalva. Mármint az őrvidéki események és holokauszt kapcsolata Ez sokat elárul a könyv értékéről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!