Nem finomkodik a helyi MSZP lemondott elnöke – riportunk a mohácsi időközi finiséből

2020. szeptember 25. 15:04

Király András, a mohácsi MSZP elnöke augusztus végén lemondott tisztségéről, kilépett a pártból és elhatárolódott a város szocialista polgármesterétől. Most lapunknak beszélt többek között arról, hogy a polgármester egyfajta vállalkozásként tekint a városra, amit az üzlettársával működtet.

2020. szeptember 25. 15:04
null
Kovács Gergő
Dióhéjban az előzmények: az MSZP-s Csorbai Ferenc (Puch László volt MSZP-pénztárnok veje) a fideszes Szekó József polgármester halála után adódó jogi lehetőségeit kihasználva, ellenjelölt híján lett polgármester a tavaly őszi önkormányzati választásokon. Csorbai annak ellenére vállalta el a tisztséget, hogy sokkal többen szavaztak ellene érvénytelen protestszavazatokkal, mint mellette érvényesen. A fideszes többségű képviselő-testület amint lehetett, feloszlatta magát: vasárnap jöhet a mohácsi időközi választás.

 

Az előző hetekben bemutattuk a város politikai múltját és jelenét, feltettünk pár kérdést a szocialista polgármesternek és fideszes kihívójának, Pávkovics Gábornak, közöltük a polgármester által elbocsátott jegyző szavait, és a mohácsi képviselő-testület tagja is érdekes történeteket mesélt az önkormányzat működéséről. Ezúttal a Mi Hazánk polgármester-jelöltje és a helyi MSZP egykori elnöke mondják el véleményüket.

A Mi Hazánk szerint a balliberális összeborulás nem alternatíva

Bernáth Csillát, a Mi Hazánk Mozgalom mohácsi polgármester-jelöltjét elsőként a jelenlegi vezetésről és a fideszes alpolgármesterről kérdeztük. „Kihívóként nem tisztem minősíteni sem Csorbai Ferenc, sem pedig Pávkovics Gábor munkásságát” – mondta el a politikus. Hozzátette: „Az elképzeléseket azonban nyilvánvalóan lehet és kell is ütköztetni. Nem kívánom elvitatni a város érdekében tett erőfeszítéseket, a ténylegesen elvégzett érdemi munkát. Mindamellett hangot kell adnom nemtetszésemnek az események ilyetén fordulása kapcsán. Az elmúlt évben ugyanis egyfajta

és az időközi választások kiírásával a két tábor szembenállása még jobban kiéleződött.

Bernáth Csilla kifejtette: „Az egyik fél változást akar, a másik fél a húsz éve megkezdett úton járna tovább. Látszólag adott volt a választás lehetősége, mégis kialakult egy réteg, aki nem remélhetett képviseletet. Ez adódik egyrészt abból, hogy az elvhű radikális jobboldal számára nem jelent alternatívát egy balliberális összeborulás, másrészt pedig sokak számára elfogadhatatlanná vált az a mindenáron való érvényesülési vágy és hatalmi arrogancia, melyet a Fidesz képvisel. Az, hogy a Mi Hazánk színeiben önállóan indulok polgármesterjelöltként, azt a faktumot támasztja alá, hogy politikai bizonytalankodás helyett kizárólag a város érdekeit szolgáló intézkedéseket támogatom a pártok érdekembereivel szemben.


Bernáth Csilla és Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese

Arra a kérdésünkre, hogy miben hozna újat Bernáth Csilla polgármestersége, azt a választ kaptuk, hogy „szükség van a változásra, de nem kívánok egy meggyőződésemmel ellentétes ideológia mögé beállni, csak azért, hogy ez valóra is válhasson. Vagyis kicsit visszautalva az előző kérdésre is,

A legfontosabb célokról szólva a Mi hazánk jelöltje elmondta: „Kiemelt célként szerepel a mezőgazdaság feltámasztása, és önkormányzati kézben lévő élelmiszeripari kisüzemek létrehozása. Ehhez kapcsolódóan modern mintagazdaságokban, nyári napközis kalandtáborok szervezésével mutathatnánk be a gyermekeknek, hogy a fenntartható fejlődés alapja a természettel való együttélés, megmaradásunk feltétele pedig az értékteremtő munkavégzés. A programba – a közösségi szolgálat kibővítésével – a középiskolás tanulókat is bevonnánk. Számomra a másik jelentős célkitűzés a városőrség felállítása. Mindez az ásotthalmi mezőőrség mintájára, a rendvédelmi szervek munkáját kiegészítve és azt segítve jönne létre

– tudtuk meg.

Király András nem kertel, ha a polgármesterről van szó

A politikustól megkérdeztük, hogy az MSZP helyi elnökeként vajon miért nem vonták be a munkába az ugyancsak szocialista Csorbai Ferenc regnálása alatt, mire Király András egyenes választ adott: „Csorbai Ferenc csak egy bábot keresett akire megpróbált minden felelősséget áthárítani” – mondta. „A megválasztásom után elég hamar kiderült, hogy talán mégsem volt jó döntés engem jelölni a helyi szervezet vezetőjének. Már az első egyeztetés sem ment zökkenőmentesen, mert az átadás-átvétel nem történt meg kettőnk között! Többször kértem Csorbai Ferencet, hogy avasson be a helyi szervezet ügyeibe...Nem vagyok báb típus, amit csinálok, azt szívvel-lélekkel teszem! Folyamatosan kérdeztem, hogy miben segíthetek az önkormányzatnál, de soha nem kaptam semmilyen feladatot!

Amikor Király Andrástól megtudakoltuk, a polgármester mely döntései voltak szerinte a város érdekeivel ellentétesek, úgy fogalmazott, hogy „a polgármester az üzlettársával beszél meg mindent: mintha a város a saját vállalkozásuk lenne! Nem fogadott el tanácsot azoktól az emberektől, akik a hivatalban dolgoznak évek óta. A legnagyobb hiba a rengeteg »szakértő« fizetése volt, ami a városnak sok pénzébe került. Csorbai Ferenc tíz hónapig kizárólag a saját érdekeit tartotta szem előtt,

(Bognár Sándort, aki a Változást Akarók Nemzedékének egyik régi tagja, és az MB-Alpha Kft.-ben üzlettársa Csorbainak – szerk.) Ezt sem lett volna szabad, de Kovács Mirella jegyzőt menesztését is érthetetlen hibának látom: bármikor is mentem a jegyző asszonyhoz, mindig segítőkész volt. A polgármesternek lényegében semmilyen tapasztalata nincs városvezetésben.


Király András

Rákérdeztünk arra is, hogy miben lenne jobb polgármesterként Pávkovics Gábor, mint Csorbai Ferenc. Az egykori helyi MSZP-s elnök úgy látja, hogy „Pávkovics Gábor felkészült gazdasági szakember, kiváló kapcsolati tőkével, aki nem mellesleg húsz évet dolgozott a Szekó József polgármester úrral, tehát mindent tud a szakmában: vissza lehet nézni a testületi üléseket, ahol Pávkovics Gábor hozzászólt bármelyik napirendi ponthoz.

és ugyanezt fogja csinálni a jelenlegi egyesületével is (Változást Akarók Nemzedéke – szerk.).” A sallangmentesen fogalmazó Király András végezetül elmondta, hogy szerinte „Pávkovics Gábor azért is lenne jobb polgármesternek, mert egyenes ember. Ha valamit megbeszéltünk, akkor minden esetben tartotta a szavát.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zod
2020. szeptember 27. 13:42
Akkor most még az eredményeket nem ismerve: -Ha a Fidesz ma nyer Mohácson és Karcagon, akkor sem kerül egyetlen centivel sem közelebb a 2022-es parlamenti győzelemhez. -Ha a Fidesz ma veszít Mohácson és Karcagon, akkor sem kerül egyetlen centivel sem távolabb a 2022-es parlamenti győzelemtől. Tudom, hogy bármelyik esetben a sajtót elárasztják majd az ezt sugalló elemzések, de akkor se lesz így. A kormányzati ciklus 3. évében rendezett időközi helyi választásokból nem lehet következtetést levonni az általános országgyűlési választás eredményét illetően. U.i. Ugyanez vonatkozik a szerencsi időközi választásra is.
puszika
2020. szeptember 26. 11:58
MÁR EGYMÁST ESZIK AZ MSZP-BEN.
Dénia
2020. szeptember 26. 08:20
Ilyenek a baloldali politikusok, mint ez, meg a Lakner félék. Mi emlékszünk még ezekre a Gyurcsány-korszakból. Amit az ellenzéki szavazók ezek szerint átaludtak.
BőröndÖdön
2020. szeptember 25. 20:30
Kilóra megvette az állampárt ezt a nyomorultat...:(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!