Felfokozott várakozás, igazságvágy és ellenzéki belharc – időközi választás Mohácson

2020. augusztus 29. 08:45

Az MSZP-s Csorbai Ferenc a fideszes Szekó József polgármester halála után lecsapott az alkalomra, és jogi lehetőségeit „kimaxolva”, ellenjelölt híján megszerezte a polgármesterséget a tavaly őszi önkormányzati választásokon. A fideszes többségű képviselő-testület viszont feloszlatta magát, szeptember 27-én jöhet a mohácsi időközi választás.

2020. augusztus 29. 08:45
null
Kovács Gergő

Dióhéjban ennyi, de mi a történet háttere? Mi zajlott és mi zajlik Mohácson? Utánanéztünk.

Nyitókép: A mohácsi városháza

***

Kis mohácsi „polgármester-történelem”

Magyarország legdélebbi Duna-parti települése hagyományosan jobboldali érzelmű. 1990 és 1998 között Kuti István volt a polgármester, először az SZDSZ, majd a KDNP-MDF-Nagycsaládosok jelöltjeként. Ezt követően, 1998-tól 2019-ben bekövetkezett haláláig a fideszes Szekó Józsefet nem kevesebb, mint ötször választották újra a város élére, és az „örökös” polgármester meg is hálálta a bizalmat: Csizmadia Csaba képviselő szavai szerint „a depressziós hangulatú, zsugorodó gazdaságú, csökkent presztízsű településből sikerült egy pozitív jövőképű, öntudatos, fejlődő, egyre élhetőbb és megbecsült várost kialakítani”. Szerepe volt abban, hogy az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára felkerült a mohácsi busójárás.

Szekó József munkássága alatt a város vagyona tizenötszörösére növekedett,

a településen 25 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg. Középületek, iskolák, óvodák, a bölcsőde, a múzeum, a piac, sport- és kulturális központok, szabadidő-, lakó- és ipari parkok, a kórház, az alapellátó rendelő, a kompkikötő, kerékpár- és közúthálózat, az uszoda és termálfürdő, szociális otthonok és szociális bérlakások felújítása, fejlesztése fűződik nevéhez – gyűjtötte össze a legfontosabbakat Csizmadia Csaba még Szekó József temetésén.

Az időközi választás előzményei

Ahogy a médiumokat már bejárta a hír, és bevezetőnkben mi is említettük, Mohácson a 2019-es őszi önkormányzati választásokon Csorbai Ferenc (MSZP, Puch László egykori MSZP-s pénztárnok veje) azt követően válhatott a Duna-parti település polgármesterévé, hogy egyedüli ellenfele, a várost 1998 óta irányító, a posztért újrainduló Szekó József (Fidesz–KDNP) szeptember végén elhunyt: a Fidesz már nem jelölhetett mást az idő rövidsége miatt.

Bár az MSZP polgármesterjelöltjét a DK, a Jobbik, a Momentum és a Fidesz is visszalépésre szólította fel – utóbbi szervezet aláírásgyűjtésbe is kezdett ennek érdekében –, kiderült, hogy a demokratikus érzelmű mohácsiak élete sem csupa játék és mese: az MSZP-s jelölt úgy döntött, egyetlen indulóként startol a választásokon. Csaknem 6000 mohácsi nyilvánította ki akaratát, az eredmények pedig magukért beszélnek. Summa summárum:

Csorbai Ferenc úgy lett végül Mohács polgármestere, hogy sokkal több érvénytelen szavazatot kapott (4076), mint amennyi támogatót (1867).

A nyolc egyéni választókerület mindegyikében (!) a Fidesz-KDNP jelöltje nyert ősszel, plusz a kompenzációs listán az MSZP-nek kettő, a DK-Jobbik-Momentum szövetségnek egy hely jutott: így állt össze a polgármesterrel együtt 12 fős testület.

Pávkovics Gábor, a Fidesz-KDNP képviselője már az alakuló ülésen nyilvánvalóvá tette: amint a jogszabályok megengedik, szeretnék feloszlatni a testületet új választás kiírása érdekében, addig pedig az a céljuk, hogy biztosítsák a város működőképességét. „Tartozunk a városnak azzal, hogy tisztességes, becsületes versenyben dőljön el az új polgármester személye” – mondta akkor Pávkovics Gábor. Így is történt: 2020 júliusában a várakozásoknak megfelelően feloszlatta magát a mohácsi képviselő-testület, a helyi választási bizottság pedig úgy döntött, hogy szeptember 27-én lesz Mohácson az időközi választás. A kampány már akkor, júliusban elkezdődött.

Csorbai Ferenc

Sűrűsödnek az események

Már az „önfeloszláskor” nyilvánvalóvá vált, hogy az egész időközi választás nem lesz könnyű menet: a Mohácsi Újság megírta, hogy Pávkovics Gábor, Mohács fideszes alpolgármestere (és immár polgármesterjelöltje) a július 6-ai ülésen felszólította a Csorbai Ferencet, hogy mondjon le, mert ezzel szerinte elkerülhető lenne, hogy az időközi választáson képviselőket is választani kelljen, ne csak polgármestert. Csorbai nemet mondott, ugyanakkor – némileg érthetetlen módon – a feloszlatásról szóló indítványt ő maga is támogatta, a jelenlévő tizenegy képviselővel együtt.

Jelezte a zavart a rendszerben, hogy július végén az MSZP-s polgármester azonnali hatállyal kirúgta Kovács Mirellát, Mohács jegyzőjét méltatlanság okán. A fideszes önkormányzati képviselő, Csizmadia Csaba az esetet követő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Kovács Mirella hosszú éveken át közmegelégedésre szolgálta Mohács városát, sőt, maga Csorbai Ferenc polgármester is elégedettnek tűnt az elvégzett munkával, hiszen maga is jutalmat hagyott jóvá a jegyző asszonynak. Kovács Mirella ráadásul a Helyi Választási Iroda vezetője is volt menesztéséig, így viszont ez a megbízatása is megszűnt. Halkan hozzátesszük, hogy Kovács Mirellát 2011-ben az Év jegyzőjének választották. A következő fordulatra sem kellett sokáig várni: „Augusztus elsejétől jogász munkakörben a megyei önkormányzat foglalkoztatja köztisztviselői jogviszonyban dr. Kovács Mirellát” – nyilatkozta a Pécsi Újságnak dr. Partos János, a Baranya Megyei Önkormányzat jegyzője. Hozzátette: „Dr. Kovács Mirella a Területi Választási Iroda tagja is lett, ebben a minőségében letette az esküt is.” A bonyodalmasnak tűnő ügy megfejtése a következő: az esetben, ha valahol, valamiért megüresedik a Helyi Választási Iroda vezetői posztja, a Területi Választási Iroda vezetője nevezi ki az új vezetőt – Mohács esetében pedig dr. Partos János dr. Kovács Mirellát választotta, aki minden feltételnek kiválóan megfelel. Pont.

Aztán augusztus 7-én jött az újabb meglepő, vagy a jól értesültek számára nem is olyan meglepő fordulat:

Csorbai Ferenc saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy az eddig szinte ismeretlen, a Változást Akarók Nemzedéke nevű egyesület polgármesterjelöltje lesz

(tehát nem az MSZP színeiben méretteti meg magát) és civilként indul a mohácsi időközi választáson. Az egyesület vezetője dr. Szigeti József, akit Csorbai Ferenc korábban sikertelenül jelölt alpolgármesternek, mivel a képviselő-testület többsége ezt megakadályozta. Csorbai mindenesetre „pártpolitika nélküli, széles ellenzéki támogatottságú” helyi egyesületként jellemezte új pártfogóit közösségi oldalán. A HírTv szerint a helyzet igencsak emlékeztet a balliberális pártok tavaly Pécsett bemutatott forgatókönyvéhez, amikor is egy civil ernyőszervezet indította el a pártok jelöltjeit. Meglátjuk.

Teltek a napok és a Momentum is csavart egyet (kettőt) a történeten: Facebook-oldalukon azt írták (augusztus. 13.), hogy több alkalommal tárgyaltak a polgármesterrel, aki olyan feltételeket támasztott az esetleges választási együttműködés kapcsán, ami miatt a Momentum mohácsi tagsága nem tudja támogatni Csorbai Ferencet az időközi választáson. Azt is hozzátették, hogy egyáltalán nem is indítanak jelölteket a szeptemberi időközi választáson.


Pávkovics Gábor

Derült égből villámcsapás: lemondott a mohácsi MSZP elnöke

Augusztus 27-én aztán elhatárolódott Csorbai Ferenctől és kilépett az MSZP-ből Király András, a párt mohácsi elnöke. Király a Mohácsi Újságnak elmondta, hogy Csorbai Ferenccel három hónapig egyáltalán nem tudott beszélni, mintegy másfél hónapig sikertelenül próbálkozott azzal, hogy bejusson hozzá. Semmilyen kérdésben nem tudtak egyeztetni. Azt is kvázi véletlenül, a pécsi DK-soktól tudta meg, hogy volt egy ellenzéki egyeztetés Mohácson, amire őt, a helyi MSZP szervezet elnökét meg sem hívták. Ott dőlt el, hogy Csorbai Ferenc nem az MSZP, hanem egy új egyesület színeiben indul a választásokon. Király András az interjúban azt is elmondta, hogy az önkormányzati munkában egyáltalán nem tudtak együttműködni a polgármesterrel. „Semmilyen döntésbe nem vontak be, nem osztottak meg velem semmilyen információt, minden lépéséről utólag értesültem. Úgy gondolom, számos döntése a város érdekeivel ellentétes volt” – nyilatkozta Király András.

Király András

Az is kiderült, hogy nem egyedül távozott a pártból, közülük Orosz Ágnes szintén függetlenként indul majd a képviselő-választáson. Végezetül Király András szavait idézzük: „Lehet, hogy sokan most árulónak tartanak, de nekem tényleg ami a szívemen, az a számon, úgyhogy ki kell mondanom:

mert az eddigi vele való beszélgetésekből azt szűrtem le, hogy vele sokkal jobban jár a város, mint Csorbai Ferenccel.

Célegyenesben

Mivel lezárult az ajánlások gyűjtése Mohácson, nézzük a szikár tényeket: a Duna menti városban 3 polgármesterjelölt és 29 képviselőjelölt indulhat a szeptember 27-i időközi választáson. A városvezetői posztért Pávkovics Gábor a Fidesz-KDNP, Csorbai Ferenc (immár) a Változást Akarók Nemzedéke, valamint Bernáth Csilla, a Mi Hazánk Mozgalom jelöltje indul. A 11 képviselői mandátum közül 8 az egyéni választókerületekben, 3 pedig kompenzációs listáról szerezhető meg.

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szodabár
2020. augusztus 30. 07:32
Érettségi nélküli polgármester
szodabár
2020. augusztus 29. 22:51
Csorbai elvtárs az érettségivel hogy állunk?
Gregorius
2020. augusztus 29. 21:35
Én már annak idején csak pislogtam, hogy vetélytársa váratlan halálát követően nem lépett vissza, hiszen az lett volna az egyetlen korrekt lépés.
flesh ripper
2020. augusztus 29. 20:05
Igazi jellem ez a csorbai! Dögkútból lakomázik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!