Toroczkai: Sátáni erő akarja elpusztítani az északi civilizációt

2019. október 23. 15:24

De a magyar nemzet képes legyőzni.

2019. október 23. 15:24

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke úgy látja, hogy a bolsevizmus napjainkban balliberalizmusként jelenik meg. Toroczkai László a párt ünnepi megemlékezésén, szerdán Budapesten kijelentette: az a „sátáni erő”, amelyet 1956-ban bolsevizmusnak neveztek, ma a balliberalizmus, ám a magyar olyan nemzet, amely azt is képes legyőzni.

A pártelnök a forradalom emblematikus helyszínén, a Corvin közben megtartott ünnepségen úgy vélekedett, hogy a „sátáni erők célja” '56 óta nem változott, vagyis az „északi civilizáció” térdre kényszerítése, a nemzetek megsemmisítése. Sokkal könnyebb ugyanis olyan tömegeken uralkodni, amelyeknek nincs nemzettudatuk – tette hozzá. Közlése szerint ma a pénzvilág modern módszereinek felhasználásával folyik a „népirtás”, amelynek célja, hogy az „​​​​​​​északi civilizáció” helyett kevert fajú népességet alakítsanak ki. Vagyis először rabszolgává teszik, majd eltüntetik a nemzeteket – jelentette ki. A magyar nemzet azonban bebizonyítja, hogy nemcsak a szovjet tankokat, hanem a bankokat és a „​​​​​​​zuckerbergi világot” is képes legyőzni – mondta a pártelnök a Facebook alapítójára utalva.

A politikus a Jobbikról szólva úgy vélekedett, hogy a párt harminc ezüstpénzért eladta hazáját. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Mi Hazánknak az önkormányzati választáson elért szavazataránya elegendő lenne országgyűlési frakció alakításához.

A megemlékezésen Pongrátz András, a Corvin köz '56-os parancsnokának, Pongrátz Gergelynek az öccse úgy vélekedett, hogy a Jobbik azoknak a szellemi örököseivel fogott össze, akik ellen '56-ban fegyvert ragadott a nemzet. Ezért felszólította a Jobbikot, hogy ne vegyék többé szájukra Pongrátz Gergely nevét.

A megemlékezésen három lövést is leadtak egy 1956-os, 76 milliméteres ágyúból '56 hősei, illetve a „​​​​​​​Gyurcsány-terrorkormány” 2006-os „​​​​​​​áldozatai” emléke előtt tisztelegve.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2019. október 23. 20:17
nnnnnnnnnnnnnnnnnonnnnnnnnnnnnaaaaaaaavonamirkóczkicziczazorrozékorpásdanigyöngyösisneider.csányibencsikvargadamm...jelmezbár= SpioNOZA ház-Andrássy út 60.....
Aurora Borealis
2019. október 23. 16:09
Gondolom Kuba meg Kína, meg minden egykori és mostani kommunista vezetésű dél-amerikai ország is az északi civilizáció része :D Ezhülye.
Pala28
2019. október 23. 15:59
Torockai!!!!!! Te sem vagy jobb, eladtad a lelked egy kis médiaszereplésért. Csak a nagyon elvetemülten szélsőségesek állnak melletted, akik már inkább betegek.
my fair lédig
2019. október 23. 15:56
Vajon dédapád, Tutsek Gusztáv a Sátántól kapta a megbízását ? És példaképed, a KGB-ezredes Putyin a Sátán megbízásából vett részt Közép-Európa gyarmatosításában? És az illiberális türk haverod, Erdoganéj a Sátán utasítására tolt ide 1,5 milla mohamedánt 2015-ben ? Ha már fajkeverés, meg északi civilizáció : neked miért van echte román feleséged ? Az olajos bőrű, sötéten pigmentált Szálasi miért a példaképed ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!