Kunhalmi: Október 13-án sikerült megakadályozni, hogy diktatúrává váljon az ország

2019. október 23. 14:16

Az MSZP választmányi elnöke kijelentette: visszautasítják a Fidesz kísérleteit a 20. századi történelem átírására.

2019. október 23. 14:16

Az 1956-os forradalom fontos üzenete, hogy egy nemzet sem tud elnyomásban élni, és a demokrácia, a sajtószabadság, egy nemzet méltósága, erkölcsi tartása soha nem magától értetődő, azért újra meg újra meg kell harcolni – közölte az MSZP választmányának elnöke szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a köztársaság kikiáltásának 30. évfordulóján Budapesten.

Kunhalmi Ágnes a közelmúltban a Jászai Mari térre áthelyezett Nagy Imre-szobornál újságíróknak azt mondta, ahogy 1956 visszahozta az embereket a közéletbe, úgy október 13-án – az önkormányzati választáson – is tömegek mozdultak meg az „elnyomó, orbáni önkényuralmi rendszerrel” szemben. Úgy fogalmazott: október 13-án sikerült megakadályozni azt, hogy nyílt diktatúrává váljon Orbán rendszere, és ez a nap megmutatta azt is, hogyan érjék el a negyedik köztársaság megalapítását. Az ellenzéki politikus azt mondta, ez nehéz feladat lesz, és csak a demokraták képesek végrehajtani, mert a Fidesz mostanra minden erkölcsi alapját elvesztette az új köztársaság felépítéséhez.

Közölte: politikai irányzattól függően ma is jelentősen eltér 1956 értékelése. Az MSZP megalakulása óta azt vallja, demokratikus forradalom volt 1956, vezetői pedig Nagy Imre mártír miniszterelnök és társai voltak – jelentette ki. Hozzátette: visszautasítják a Fidesz újabb és újabb kísérletét a 20. századi történelem átírására, meghamisítására és azon belül 1956 kisajátítására.

(MTI)

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rockpapa
2019. október 27. 09:35
Hülye pina,öt év múlva amikor eladósodvan, tönkretéve visszadjátok Budapestet, kezdhetünk mindent elölről.Budapest meghülyült.
lendvaiildiko
2019. október 25. 21:18
Akko mos' jönnek a Lenin-fiúk és Lenin-lányok! Íjujujujj
cutcopy
2019. október 25. 01:15
Hogy bírnak még mindig megélni ezekből a sületlen demagóg szövegekből..?
Biivisz
2019. október 23. 21:53
"Október 13-án sikerült megakadályozni, hogy diktatúrává váljon az ország" Na állj !!! Nem úgy volt eddig, hogy 2010 óta diktatúra van Magyarországon? Akkor tehát eddig nem volt, csak ha október 13-án Tarlós maradt volna a főpolgi, akkor október 14-étől cenzúra alá vonják a haladó sajtót, fekete autók politikai foglyokkal töltik csordultig a börtönöket és a haladó értelmiséget megsemmisítő táborokba hurcolják? És akkor most ettől megmenekültünk? Dejóóó !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!