Simicskó István: Európa felszámolja keresztény gyökereit

2018. április 03. 20:19

A honvédelmi miniszter kedden Zágrábban avatott emléktáblát, és beszélt a horvát-magyar sorsközösségről, illetve Európa hanyatlásáról.

2018. április 03. 20:19

Az emlékezés a tisztelet kultúrájának fontos része, aki nem tiszteli őseit, nemzeti értékeit, az nem képes más nemzeteket és azok kultúráját sem tisztelni – mondta Simicskó István honvédelmi miniszter kedden Zágrábban, ahol Damir Krsiticevic horvát védelmi miniszterrel közösen emléktáblát leplezett le a Mirogoj temetőben az első világháborúban hősi halált halt 450 magyar katona tiszteletére.

Kiemelte: a civilizáció korszakos változással járó időszakba lépett. „Ma Európa a hanyatlás útján halad, elsősorban azért, mert nap mint nap felszámolja keresztény gyökereit, és ezért elveszíti a lelkét" – hangsúlyozta.

Úgy vélte: a két népnek szüksége van egymásra a jövőben is. A horvát és a magyar nép sorsközösségben él, és a jövője is közös, amit csak barátként lehet építeni – tette hozzá.

Az első világháborúban hősi halált halt 450 magyar katona tiszteletére leleplezett emléktáblát a magyar honvédelmi minisztérium és a zágrábi magyar nagykövetség közösen állította Áder János államfő kezdeményezésére, aki tavaly Zágrábban járt, és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfővel a temetőbe is kilátogatott, hogy leróják tiszteletüket a magyar katonák előtt.

(MTI)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robur
2018. április 04. 14:48
A gyökér keresztényekből már nekünk is elegünk van.
Akitlosz
2018. április 04. 11:38
Hát nem is a keresztény gyökerekre van szükség, hanem felvilágosult, modern emberekre.
Alexis de Tocqueville
2018. április 04. 10:33
Na és ha felszámolja akkor mi van? Végre lehetne értelmesebb dolgokra használni a sok üres templomot, lehetnének könyvtár, vagy valami jó kocsma :))) Jelezném, hogy a felvilágosult ateizmus az egyik legrégibb európai tradíció. Már az ókori Athénban is voltak hívei. Nem beszélve arról, hogy mekkora szerepe volt abban, hogy Európa kilábalt a középkor mocsarából. Hiányoznak a vallásháborúk, eretnekégetések? Esetleg egy kis pestisjárvány, éhínség? Hajrá, lehet feudalizmust építeni, meg régi kor árnya felé visszamerengni.
navis praetoria
2018. április 04. 10:23
Bizony Horváthország természetes szövetségesünk, erősíteni kell velük az együttműködést. Nem mellesleg az első világháborúban a horvát katonák is a magyar királyi honvédség kötelékeiben harcoltak. A magyarok és horvátok - a tiroliak, szudétavidékiek és szlovének mellett - a Monarchia legvitézebb alakulatait adták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!