Ikotity István, az LMP képviselője olyan iskolafenntartói modell kialakítását javasolja, ahol az arra hajlandó és alkalmas önkormányzatok ismét maguk irányíthatják intézményeiket. Bírálta, hogy a kormány ehelyett további államosításra készül. A politikus hétfői sajtótájékoztatóján annak adott hangot: a kormány „tovább tolja a biciklit rossz irányba”, folytatja az oktatás államosítását, annak ellenére, hogy többször elismerte annak bukását.
A képviselő bírálta, hogy az oktatási államtitkár kezdeményezésére a kabinet felülvizsgálja a vegyes, állami fenntartású és önkormányzati működtetésű intézményi modellt, amely több mint 500 intézményt érint. Az önkormányzatoknak a jövőben még egy villanykörte cseréjére se lesz hatása – vélekedett, példátlannak nevezve mindezt. Az oktatás helyi ügy, abból nem hagyhatók ki a helyi szereplők – szögezte le, hangsúlyozva: a változtatást a kormányon kívül senki sem támogatja. Úgy ítélte meg: a kabinet nem törekszik kompromisszum kialakítására, hanem egyre erőszakosabban viszi át saját elképzeléseit. Erre utal az is szerinte, hogy a korábbi ígéretekkel ellentétben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ is fennmarad.
A Tanítanék mozgalom szerint „totális államosítást” terveznek a közoktatásban, a szerveződés a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, az oktatási államtitkárnak és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnökének címzett nyílt levelében azt írta, hogy figyelmen kívül hagyják az önkormányzatiság elvét is, ahol a helyi közösségek dönthetnek intézményeikről az ott élők igényeinek megfelelően. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön számolt be arról, hogy Palkovics László oktatási államtitkár kezdeményezte: a köznevelési kerekasztal javaslatai alapján lehetőség szerint 2018-tól legyen új nemzeti alaptanterv, a tanulói terhek pedig már a következő tanévtől, vagyis szeptembertől csökkenjenek. Hozzátette, egy nemzeti minimumot kell meghatározni arról, hogy a diákoknak mit kell elengedhetetlenül tudniuk. Közölte: az oktatási államtitkár azt is kérte, hogy a kormány vizsgálja felül a vegyes, állami fenntartású és önkormányzati működtetésű intézményi modellt, mert az megbukott.
Még tovább tolja a kormány a túltolt biciklit
Pukli István, Pilz Olivér és Törley Katalin a Tanítanék mozgalom képviselői nyílt levelükben rámutattak: a miniszter, az oktatási államtitkár és a Klik vezetője a hónapok óta tartó tiltakozások hatására kénytelen-kelletlen beismertek bizonyos problémákat, de sajnos rossz, egyeztetés nélküli válaszokat adnak rájuk, „továbbtolják a túltolt biciklit”. „Önök totális államosítást terveznek a közoktatásban, mivel végre fel- és elismerték, hogy az iskolák kettős fenntartása megbukott. Az elmúlt években azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy az állam nem jó gazdája az iskoláknak, s a Klik bukott meg igazán” – írták, hozzátéve: ha az állami vízfej az oktatási feltételek biztosítását (kréta, papír, tonerek) nem tudta megoldani, miért higgyék el, hogy emellett még a zavartalan körülményeket is tudja majd. Álláspontjuk szerint a modern, jól működő, versenyképes oktatáshoz elengedhetetlenül szükséges iskolai autonómia újabb fényévekkel távolabb kerülhet. Felszólítanak arra is, hogy soroljanak fel legalább három olyan indokot, melyek miatt még mindig Klik-(ek)ben gondolkodnak.
Kitértek arra az ígéretre is, amely 2018-ra új alaptantervről szól. Mint írták, ennyi idő alatt hogy lesz lehetőség a minél szélesebb körű szakmai és társadalmi egyeztetésre a bevezetés módjáról, és az új alaptanterv alapértékeiről (gyermekközpontúság, ideológiamentesség, átjárhatóság, lexikális tudás visszaszorítása, modern, kompetenciaalapú megközelítés, európai követelményszint adaptálása és módosítása a magyar jellegzetességeknek megfelelően). Kikkel szándékoznak ezeket a kérdéseket megvitatni és az új koncepciót kidolgozni? – kérdezték. Ismét szóvá teszik azt a kormányzati álláspontot, hogy a tankönyvpiac felszabadítására nincs szükség és lehetőség. Ha jók a kísérleti tankönyvek, akkor miért tartanak attól, hogy azok a piaci versenyben nem állnák meg a helyüket? – firtatták.