Két és fél év börtönre ítélték S. Ábelt

2015. június 23. 14:08

Súlyosbította a Kúria az S. Ábel elleni másodfokú bírói ítéletet, így most két és fél év börtön büntetést kapott a vád szerint az ELTE jogi karán lövöldözésre készülő férfi.

2015. június 23. 14:08

Két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta kétrendbeli emberölés előkészülete, testi sértés és garázdaság miatt a Kúria kedden S. Ábelt. A fiatal férfi a vád szerint lövöldözni akart az ELTE-n.

A szankció mértéke megegyezik a Fővárosi Törvényszék által kiszabott elsőfokú ítélettel, amelyet a Fővárosi Ítélőtábla tavaly októberben – S. Ábel tetteit közveszéllyel fenyegetésnek minősítve – ötven napi közérdekű munkára enyhített. Ez ellen nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Legfőbb Ügyészség, így került az ügy a Kúria elé. 

Mészár Róza tanácsvezető bíró elmondta: az ítélőtáblai döntéssel szemben konkrétnak és komolynak látták a fiatalember ölési szándékát, azt pedig, hogy ettől elállt volna, több, ismerőseinek tett kijelentése is mutatja. Nem tudható, hány embert ölt volna meg S. Ábel az ELTE jogi karán, de legalább két esetben a szándék megállapítható – közölte. 

Testi sértésben azért marasztalták el S. Ábelt, mert olyan súlyosan bántalmazta nagyanyját, hogy az asszony állkapcsa eltörött, garázdaságban pedig amiatt, mert egyszer kilőtt lakásajtajukon gázpisztollyal – ismertette.

Az ítélet szerint súlyosbító körülményként vették figyelembe a négyszeres halmazatot, a bántalmazott sértett idős korát, az emberölés előkészületének „kitartó magatartását”, míg enyhítőként a vádlott fiatal korát, büntetlen előéletét, kóros elmeállapotát, valamint az időmúlást. 

A tárgyaláson S. Ábel a vádpontok alóli felmentését kérte, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a tömeggyilkosságra utaló verse az alkotói szabadság része, szándékáról pedig egy senki által nem látogatott blogban írt. Semmit nem tett azért, hogy az egyébként is csak általa olvasott blogját bárki más is lássa – jegyezte meg.

A vádlott az ítélet kihirdetése után jelezte, hogy nem akarja végighallgatni az indoklást. Végül rosszullét miatt vezették ki a tárgyalóteremből. Egy másik ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság április végén első fokon öt év börtönre ítélte S. Ábelt. A vádlott 2013 augusztusában egy budapesti gyorsétteremben – személyi sérülést nem okozva – több lövést adott le a mennyezetre.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2015. június 23. 21:13
Ennek a srácnak valami nincsen teljesen rendben a fejében, nem börtön kellene neki, hanem kötelező gyógykezelés, aminek a végén el lehetne dönteni, hogy kiengedhető-e a társadalomba.
Brigadéros
2015. június 23. 20:42
Taigetosz?
Peter8811
2015. június 23. 19:38
SÁbel miért nincs teljes név, csak nem SÁbesz?
Anonymtalan
2015. június 23. 16:44
Basszús, ha ez arc kitakarás akar lenni, akkor rettentően rossz, mert lazán ki lehet nézni az arcokat ebből a felbontásból.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!