Vádat emeltek Biszku ellen

2013. október 16. 09:49

Háborús bűntett és más bűncselekmény miatt vádiratot nyújtott be Biszku Béla ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség – írja a hvg.hu.

2013. október 16. 09:49

Vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez Biszku Béla ügyében háborús bűntett és más bűncselekmény miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség – írja a hvg.hu. A vádirat szerint az 1956-os forradalom után Biszku Béla szavazati és döntési joggal felruházott tagja volt az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságnak. Ez a testület hozta létre a „karhatalmat”, mint fegyveres alakulatot, amelynek vezető testületét, a Katonai Tanácsot közvetlenül irányította is.

A karhatalmi alakulatok aztán embereket is öltek az általuk leadott sortüzek során. A vádiratban megemlítik az 1956. december 6-i, Nyugati pályaudvarnál történt sortüzet, illetve az 1956. december 8-i salgótarjáni sörtüzet. Emellett 1957. március 9-én a székesfehérvári karhatalom tagjai Martonvásáron „ellenforradalmár-gyanús” személyeknél tartottak házkutatásokat, köztük az MTA három kutatójánál. Őket le is tartoztatták, és órákon keresztül verték; egyikük csak több hét alatt gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Biszku 1957. április 9-én hivatalos jelentést kapott a bűncselekményről, de nem kezdeményezett hivatalból büntetőeljárást, hanem az ügy iratait irattározni rendelte.

Biszku Bélával ellen vádat emeltek azért is, mert 2012. szeptember 10-én, amikor házkutatást tartottak a lásán, akkor találtak nála tizenegy darab, engedély nélkül tartott lőszert.

Frissítés

A vád tárgyává tett cselekmény jogi minősítése: polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozó genfi egyezményben meghatározott súlyos jogsértésnek minősülő, felbujtóként elkövetett aljas indokból és célból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint más bűncselekményekkel megvalósított háborús bűntett. Maximális büntetési tétele életfogytig tartó szabadságvesztés.

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szala
2013. október 17. 10:52
Ne emlegessünk fel 50-60 évvel ezelőtti dolgokat, de akkor 70 évvel ezelőttieket sem! Fejezzék be a náci vadászatot és a kárpótlásosdit is! A kommunista rezsimnek is rengeteg halálos áldozata volt! Ne mérjünk kettős mércével!
=nessuno=
2013. október 16. 22:41
Nevetséges. Gumicsont. Ügynöktörvény mikor lesz?
Soma
2013. október 16. 17:20
Ó, Istenem! Csak 24 évet késtek vele! Hagyják békén, nincs jelentősége az ügynek! Ha igazi rendszerváltás lett volna, akkor elég lett volna minden volt funkcionáriust kizárni a közéletből! Ehelyett oligarchák lettek. Hagyjuk a néphülyítést!
thymian
2013. október 16. 17:09
Majd odaadják az ügyet cserni bírónak, aki felmenti. A fidessz pedig széttárja karjait, mi megpróbáltuk, de azok a csúnya komcsik..... Alapból egyetértek azokkal, akik szerint egy ilyen vénembert nem kéne vegzálni. De! Ennek szimbolikus jelentése lenne, mégpedig, hogy végre egyetlen kommunista bűnöst is elítéltek. Mert ha igazságosak akarunk lenni, a bűn nem függhet politikai beállítottságtól, lám az ún. nácikat minden lelkiismeret furdalás nélkül semmisítették meg, míg a kommunisták minden felelősségre vonás alól mentesültek. A komcsik logikáját követve, azért kell elítélni, hogy még egyszer ne történhessen meg. Hadd rettegjünk már mi is egy kicsit. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!