Amerikai magyar értelmiségiek álltak ki Jeszenszky mellett

2012. november 02. 09:34

Nyilatkozatban állt ki Jeszenszky Géza mellett 18 amerikai magyar értelmiségi, akik szerint az oslói magyar nagykövet soha nem fogalmazott meg semmifajta fajüldöző nézetet.

2012. november 02. 09:34

Az MTI washingtoni irodájához eljuttatott nyilatkozatban álltak ki Jeszenszky Géza oslói magyar nagykövet mellett 18 amerikai magyar értelmiségi, megalapozatlannak nevezve a rasszizmus vele szemben egy korábbi, a romákkal kapcsolatos egyetemi jegyzete miatt hangoztatott vádját. Az aláírók – köztük ifjabb Koszorús Ferenc, az Amerikai Magyar Szövetség (AHC) elnöke, Bagdy Zoltán társelnök, valamint Charles Fenyvesi író, újságíró – emlékeztettek arra, hogy régóta ismerik Jeszenszky Gézát, aki sem nyilvános állásfoglalásaiban, sem a magánbeszélgetések során soha nem fogalmazott meg semmifajta fajüldöző nézetet. Ellenkezőleg, olyan professzorként és köztisztviselőként ismerték meg őt, aki a diszkriminációtól való mentességet és a sokszínűséget a demokrácia elengedhetetlen alkotórészének tekinti. 

Emlékeztettek arra is, hogy az egykori külügyminiszter – aki korábban Magyarország washingtoni nagykövete volt – történelmi témájú megszólalásaiban mindig törekedett arra, hogy bemutassa azoknak a magyar és amerikai nemzeti hősöknek a nézeteit, akik elítélték a rasszizmus formáit. A nyilatkozat aláírói felhívták a figyelmet arra, hogy Jeszenszky Géza hosszú éveken át ápolta a népirtó rezsimmel szembeszálló Raoul Wallenberg svéd diplomata emlékét. Nagykövetként több programot kezdeményezett, hogy Wallenbergre, mint az emberi jogok rendíthetetlen védelmezőjére emlékezzenek – írták.

Az aláírók kiemelték Jeszenszky Géza határozott kiállását a kisebbségek jogainak védelmében. Ennek kapcsán úgy értékelték: az a szándéka, hogy felhívja a figyelmet a rokonok egymás közötti házasságának a romák körében fennálló gyakorlatára – ami beteg gyerekek születéséhez vezethet –, csakis olyan kísérletnek tekinthető, amelynek célja figyelmeztetni a zárt közösségekben tapasztalható társadalmi kockázatokra.

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
naugye!
2012. november 02. 17:25
Elfelejtettétek narancsosok? Amerika most az ellenségünk. És az ellenségünk barátja, az ellenség!
next mindig élni fog
2012. november 02. 14:40
Jeszenszky egy rasszista szar! Most meg megmozdul Amerika? Hol élünk? Ja a magyaros ámerikások! Rohadjanak meg ott, ahol vannak! Hm!
Soma
2012. november 02. 14:27
Ez egy hülye világ! Szólásszabadságot hirdetnek a demokraták, ami csak rájuk vonatkozik, még az inkorrektség is belefér! Sajnálatos, megalázó az a szituáció, amikor valakit védeni kell , miután elmondta a véleményét arról, amit tanulmányok támasztanak alá! Sárközy milyen kritikát kapott a romák hazazavarásáért?
kurtzman
2012. november 02. 11:23
Jeszenszky Úrnak javaslom, hogy saját védelme érdekében kérjen egy vizsgálatot Ercsiben a Savanyú réten, illetve a jelenlegi óvódás és iskolás korosztály körében. Minden szavát igazolni fogja egy átfogó (elfogulatlan) vizsgálat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!