Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Előzetesben a korrupcióval gyanúsított rendőri vezetők

2012. június 03. 16:44

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság vasárnap azt a két vezető beosztású rendőrt és két civilt, akiket a hét második felében korrupció gyanújával vettek őrizetbe - közölte egyikük ügyvédje a vasárnapi bírósági eljárás után újságírókkal a tárgyalóterem előtt.

2012. június 03. 16:44
A hvg.hu korábbi közlése szerint Hopka Lajos, a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának vezetője és Kalmár Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályának vezetője ellen indult eljárás. A civilek egyike az éjszakai élet ismert figurája, V. László - írta a Magyar Nemzet.
 
A gyanúsítottakkal szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság 30 napos időtartamra rendelte el a kényszerintézkedést szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás megnehezítése, a tanúk befolyásolásának veszélye miatt - mondta az MTI-nek V. László ügyvédje, Fodor János. A végzés nem jogerős, mert a bírósági döntés ellen az érintettek fellebbeztek.
 
A mintegy öt órán át tartott bírósági tárgyalás ideje alatt a fotósok, újságírók és operatőrök egy része a tárgyalóterem előtti folyosón, illetve a Pesti Központi Kerületi Bíróság Markó utcai épülete előtt és környékén várakozott. Szintén az épület előtt álltak az őrizetben lévő rendőrök hozzátartozói, akik az újságírókra tettek megjegyzéseket a bűnügyről szóló tudósítások, beszámolók miatt.
 
A Központi Nyomozó Főügyészség még péntek reggel tájékoztatta az MTI-t arról, hogy őrizetbe vettek négy embert, köztük két vezető beosztású rendőrt korrupciós bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. A közlemény szerint a főügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indított büntetőeljárást vezető beosztású rendőrök és civilek ellen. Fazekas Géza szóvivő azt írta: "a pillanatnyilag is széles körben folyó nyomozás érdekére tekintettel" ennél többet az ügyről egyelőre nem tud közölni.
 
A Népszabadság május 22-én számolt be arról, hogy minden idők egyik legnagyobb, a magyar rendőrségen elkövetett visszaélés-sorozatában nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség az ORFK feljelentése nyomán. A lap szerint a szövevényes gazdasági bűncselekmény-sorozatra a rendőrség hónapok óta folyó általános átvilágításának keretében derült fény.
 
A napilap információi szerint az üggyel szoros összefüggésben vonta vissza Pintér Sándor belügyminiszter május 8-án a III. kerületi kapitányság éléről a BRFK vezetőjének közbiztonsági helyettesévé kinevezett Markó Attila ezredes vezetői megbízását. Egyidejűleg Hatala József országos rendőrfőkapitány Jánosik Istvánt, a BRFK közlekedési főosztályvezetőjét állította fel.
 
Június 2-i hatállyal Hatala József országos rendőrfőkapitány a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesének Török Zoltánt, a BRFK közrendvédelmi főosztálya vezetőjének Pallagi Imrét, a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetőjévé pedig Kuczik János Zoltánt nevezte ki. 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ballada
2012. június 03. 22:48
Mélyen tisztelt sünök benne voltak e a gyf féle jelzés nélküli terrorista nép veretésében??? kéne vizsgálni.
Kündü
2012. június 03. 17:42
Kedves Szeriek, Drága Magyar Véreim! Megköszönöm ezt a BÓNUSZT most így vasárnap délután, igazán jól esik, hogy egy srófra járván erősen ...magyar agyunk velejei, imigyen jelzitek a HIHETETLENÜLARCÁTLAN MOCSOK korrupt terrorszarvezet, a Röndérség gúnynevű, általam 1983 ősze óta körözött BŰNSZERVEZET mibenlétjit e kis ügyecske révén...:) A kép jó, pláne, ha MÜBBÖR a rendőrkabát. Leghitelesebb azonban akkor lenne, ha FÁBÓL szabott rendőr-blézereket fényképeztetek volna. Jelzem, a Főtárgyalláson HALÁLBÜNTETÉSRE, mellékbüntetésül foglalkozástól eltiltásra teszek én indítványt a módjával Tisztőt (Cozma-ügy, Szilvásy-Dávid-ügy, Csernijános) BÍRLALÓSÁG előtt. Ezekre itten fönt. Ajánlott kötelező (similarity of the "kötelező önkéntes" financial legal, professional expression...) ÍRÓDALOM: (Gergényi vezérálat elleni bü. feljelentés bev. rövidített változata, a zsernyákbarmok kriminológiai és szociológiai aspektusú faszságárul) http://onoguristan.blogspot.hu/2011/04/kik-mernek-tuntetni-nemzet-kormanya.html?zx=3e467763903bf272 Kónyha Pjotr (KGB) tüntetéskedésirül: http://onoguristan.blogspot.hu/2011/06/z-level-rendvedelmi-garazdak-vezetohez.html Betámadás a rendvédelmi hányadék ellen: http://onoguristan.blogspot.hu/2011/06/rendor-profilja-e-honban-avagy-ne.html Konklúziók kb. 300 ZSARU-email után: http://onoguristan.blogspot.hu/2011/12/harom-rendorseget-definialo-bejegyzes.html A múlt heti korrupciós ügy, RENDŐRNŐS PRRNÓ-clippel: http://onoguristan.blogspot.hu/2012/05/restart-mocskos-zsaruallatok-meg.html IDEJE LENNE Orbánunknak szembenézni a SZOMORÚ valósággal: posztkomcsi rendőri (tábornoki, főtiszti, sőt zászlósi) karral CSAK A SZARHALOM NŐ a korrupt terror-apparátusnál!!!

nick89
2012. június 03. 17:39
Ketten voltak korruptak? Télleg? És akik nem veszik észre a prostikat a főutak mellet, de tőlük 50m-re megkopasztják az arra járó teherautók sofőrjeit? Vagy akik tippadói a betörőknek? A szemkilövés mindenre menlevél nekik még most is?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!