4,2 millió forintot kaptak Balsai társai

2011. november 07. 10:27

Összesen 21 millió forintot fizetett ki a kormány a Balsai-jelentés elkészítőinek díjaként 2010. júniusa óta - derült ki a mainap.hu által közölt listából. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök büntetőjogi felelősségét a Népszava szerint Fidesz-közeli körök vizsgálták.

2011. november 07. 10:27

Mintegy 21 millió forintot költött a Miniszterelnökség a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ügyét vizsgáló Balsai-jelentésre a mainap.hu kérésére pénteken közzétett szerződéses partnerlista adatai szerint. Úgy tudni, ezen az összegen az időközben alkotmánybíróvá választott Balsai István fideszes képviselő munkatársai osztoztak, a felelősség megállapítását végző bűnüldöző szervek ebből nem részesültek.

A lista szerint Völgyesi Miklós, a Civil Jogász Bizottság társelnöke, Gyurcsány Ferenc feljelentője „2006. október 23-i események kivizsgálására, jogi tanácsadásra, irattanulmányozásra” 4,2 millió forintot kapott.  Mindezért hivatalosan 2010. június 1-e és 2011. november 30-a között dolgozott. Hasonló összeggel díjazták Horváth Attila, a Civil Jogász Bizottság tagjának munkáját is, őt azonban csupán 2011. május 31-ig kötötte szerződése. November végéig szintén 4,2 millió forintot keresett az a Gaudesign Bt. is, melynek üzletvezetője és beltagja Wildner-Bajnóczi Zsófia. A Népszava megjegyzi, a családi vállalkozás tagja Wildner Domonkos is, aki Szijjártó Péterrel és Varga Mihály személyes jó barátja. Vida Viviána Ildikó bár hivatalosan jogi tanácsadással szerzett a többiekével megegyező összeget, foglalkozása szerint meteorológus. Vida a Fidelitas Bál főszervezőjeként vált ismertté.

Hárommillió forintot kap a november végével lejáró másfél évre Henter Lilla, a a Fidelitas Közéleti Akadémiája egy korábbi munkatársa. A munkaszerződések megkötése előtt két hónappal alapított Summa Virtus Kft. másfél év alatt 1,68 millió forintot könyvelhetett el bevételként a Balsai-jelentés kapcsán.

A Népszava kiemeli, az Országgyűlés honlapján megtekinthető Balsai-jelentés fedőlapján a 2011. március 15-i dátum olvasható, a Summa Virtus Kft.-vel azonban két és fél hónappal később kötöttek szerződést, illetve hivatalosan a jelentés többi készítője is 2011. novemberig dolgozott.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalasnyikov
2011. november 08. 07:09
Igazán a legmegfelelőbb helyre mentek ezek a fillérek. Ilyen olcsón még nem irtottak patkányokat egyetlen országban sem. Hamarosan remélem beszáll a müsorba a Hágai Nemzetközi Törvényszék valamelyik vizsgálóbirója is. Szép jövőt csótánydemokraták a jókai bablevesben.Rosszul sült el a macesz igaz feriherenyalók és gumilövedékeik?????????
=nessuno=
2011. november 07. 22:21
Én azt hittem, jobb helyeken az ilyet ingyért csinálják, elhivatottságból, meggyőződésből...
már foglalt
2011. november 07. 19:50
ilyen kevés pénzt adnak a marketingre?
nyugalmazott tanár
2011. november 07. 16:35
"Mintegy 21 millió forintot költött a Miniszterelnökség a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ügyét vizsgáló Balsai-jelentésre" Ez a munka ennél többet ér!!! Itt volt teljesítés. Nem is akármilyen. :-))))))))))))))) Most már látni szeretném a következményeket is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!