Ercsiben megúszhatják a gyilkosságot

2010. május 26. 10:07

A bottal agyonvert V. Tamást jó néhányszor kirabolták, ráadásul állítólag szemtanúja volt annak, hogy az érintett család éppen az önkormányzat által telepített fákat lopja. Miután rájuk szólt, azok életveszélyesen megfenyegették őt.

2010. május 26. 10:07

Az áldozat hazatérve vette észre, hogy ismét betörtek hozzá, s ellopták nemrég vásárolt fűkaszáját. Arra gyanakodott, hogy az 500 méterre lakó Lakatos család károsította meg, ezért gázálarcban átment, permetezőjébe pedig ammóniakeveréket fújt a házba. Az asszony - állítása szerint két gyermekét védve - rárontott, és egy bottal addig ütötte a fejét, amíg mozgott. Szabó Tamás polgármester elmondta: „Tamást jó néhányszor meglopták, sőt tudomásom szerint ő maga is szemtanúja volt annak, hogy az érintett család éppen az önkormányzat által telepített fákat lopja. Miután rájuk szólt, azok életveszélyesen megfenyegették őt.”

A férfi családja nem hiszi, hogy Tamást egy ember ölte volna meg. „Természetesen vizsgálunk minden, a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható más szálat is, így a jogos védelmet is, amire az őrizetbe vett személy hivatkozik” – nyilatkozta Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A súlyos testi sértés miatt őrizetbe vett kétgyermekes anya nemrégen költözött apjához. Eddig egy szociális lakás céljára hasznosított kastélyban élt, ahonnan ki akarták lakoltatni. Elképzelhető azonban, hogy a gyilkosságot elkövető nő megússza tettét. „Menthető felindultság, ijedtség alapján a jelenlegi törvények szerint a jogos védelmet túl lehet lépni” – mondta el dr. Kamarás Péter, a Blikk jogi szakértője, aki szerint a két gyermek is fontos tényező.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
==T==
2010. május 27. 08:29
Ha megússzák, akkor ez már a fidesz sara lesz.
blogen
2010. május 26. 11:36
+ néhány százalék a JOBBIK-hoz, de ez már a FIDESZ-től.
miloka
2010. május 26. 11:16
S megint beigazolódik, hogy a törvényeket milyen szépen ki lehet játszani a cigányok védelmére!! A kesznyéteni Bandi bácsit meg, hogy na meghurcolták, csak azért mert a kerítésen belüli kerítésbe vezette az áramot! Tényleg harcolni kell már a jogegyenlőségért!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!